Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ép testben ép lélek

30
máj.

Közhelyes a cím, de a mondanivaló igaz. A külső átalakulásról folyamatosan kapok visszajelzéseket, illetve a legutóbbi szelfin is eléggé látszott. Emellett van néhány olyan változás is, ami nem látszik, de megfigyeltem magamon, illetve amiket a környezetem is észrevett, például a kollégáim.

 

Milyen változásokról beszélek?

 

Nem mondom, hogy a belső változásom pusztán a fogyás következménye, de az, hogy sikerült elérni egy régóta áhított célomat (illetve már közel vagyok hozzá), erőt, önbizalmat ad. Gördülékenyebben intézem az ügyeimet. Amikor pedig egy kicsit lelassul a fogyás, akkor sem esem kétségbe, hiszen a tudat, hogy rendesen csinálom a diétát és a mozgást, megnyugtat.

 

A legfőbb változás összefügg az önbizalommal, de mégis kiemelendő: határozottabb lettem. Bár valószínűleg inkább az esküvő szervezése és annak körülményei váltották ki belőlem ezt. Nagyon örülök, hiszen ez nemcsak a magánéletemet, hanem a munkafeladataim ellátását is segíti.

 

Egy másik változásról már korábban is írtam: fittebb lettem. Ez azt hiszem, igazán nem meglepő…de elég sokszor észre veszem, hogy könnyebben veszem a lépcsőfokokat, vagy hogy amikor biciklivel megyek dolgozni, akkor szinte nem is fáradok el. Az úszásokat egyenesen várom! Persze, mint mindenkinek, nekem is vannak olyan napok, amikor egész nap csak feküdnék a kanapén, és tömném a fejem mindenféle hízlalós dologgal….de ilyenkor Bence kedvesen nem engedi, hogy előkerüljön chips vagy csoki, mert tudja, hogy utána nagyon rosszul érezném magam, hiszen alapvetően ott lebeg a szemem előtt, hogy az esküvőn elkápráztassam Bencét. És azután is. Egyre jobban látom, hogy az esküvő után még ennél is nagyobb kihívás lesz folytatni ezt az új életmódot, hiszen akkor már „csak” az egészségünk lesz a cél. De menni fog, hiszen elhatároztuk, hogy hosszú távon csináljuk.

 

 

Nem akarom ezt a csupa pozitív dolgot elrontani, így a végén csak annyit teszek még hozzá, hogy szabadidőmből viszont nagyon kevés van, ezért tudtam csak most megírni ezt a bejegyzést, pedig már a hétvégén szerettem volna.

 

Szombaton találkozunk a Csajfeszten?

A diéta és az alkohol

19
máj.

Köszönöm Nektek a sok biztatást, drukkolást! Az eredményeket sajnos még nem tudom, de nagyon bizakodom. :)

 

Ezen a héten az alkoholokról írok egy kicsit, mert a hétvégén két jóbarátom megházasodott, és az esküvőjükön elfogyasztott alkohol energiatartalma nagyon meglepett.

Bár a diéta alatt kerülöm az alkoholt, van néhány alkalom, amikor a társaság vagy az esemény úgy kívánja, hogy mégis valamilyen alkoholos italt kell inni.

Azért ilyenkor sem jó túlzásba esni. Aki ritkán iszik, nem kell félnie a májkárosodástól, de azért érdemes tudnia, hogy hány kalóriát visz be alkoholos ital formájában a szervezetébe. Az alkohol gátolja, hogy a szervezet az elraktározott zsírt energiaforrásként fel tudja használni. Ráadásul izombontó hatása is van az alkoholnak, úgyhogy aztán az izmok építésére is rá kell gyúrni.

Íme, néhány ital energiatartalma 1 dl-ben:

    Ital         Kcal

Almabor

36

Asztali bor

83

Barna sör

51

Fehérbor

82

Gin

263

Konyak

246

Likőr

306

Pálinka

260

Pezsgő

76

Rum

231

Sör

43

Sütőrum

140

Tequila

200

Unicum

323

Világos sör

38

Vodka

231

Vörösbor

85

Whisky

248

 

És akkor még nem is említettem az éhséget, amit generálnak ezek az italok.

A másnapi „zabálás” pedig akkor is jelentkezhet, ha mértékkel sikerült inni. Így az alkohol nem egy, hanem máris két nap veszteséget okoz a diétában. Plusz az alkohol dehidratál is.

 

Szóval igyatok sok vizet az este alatt, így a macskajajt is elkerülitek, valamint legalább valamennyire visszagyorsítjátok az anyagcseréteket. Legyetek mértékletesek, a sör és a bor sem vészes energiatartalmú például kis mennyiségben. Lehetőleg kerüljétek a rövid italokat, mert minél magasabb az ital alkoholtartalma, annál több cukrot tartalmaz.

 

 

 

Amikor a fogyókúrázó stréber....

03
máj.

Mint tudjátok, folyamatosan tartom a kapcsolatot a Vitalteam csapata mellett  Fekete Kriszta dietetikussal is. Éppen neki küldtem el nemrégiben a táplálkozási naplómat az elmúlt 2 hétről, és érdekes dolgot figyeltem meg. Tegnap reggel szomorúan konstatáltam, hogy mindössze 1 dekát fogytam az elmúlt hét óta...gondolkoztam, hogy ez vajon mitől lehet, hiszen a diétát betartom, minden nap egyre keményebben edzek. Aztán rájöttem.

A táplálkozási naplóból kiderült, hogy az utóbbi időszakban nem értem el a napi javasolt 1500 kalóriát. Persze 100 kalóriányi eltérés előfordulhat oda-vissza, de általában 1200 kalória volt a maximum bevitelem. Egyből eszembe jutott persze, hogy a létezéshez felhasznált kalóriaértéknél kevesebb kalóriabevitel lelassítja az anyagcserét, nem eredményez fogyást.

Annyira akartam teljesíteni, hogy végül is a lelkesedésem visszájára fordult. Ez volt, mielőtt elkezdtem a helyes diétát, de annak ellenére, hogy most mát fel voltam világosítva, újra beleestem ebbe a hibába.

Azért tartottam fontosnak ezt leírni, mert ha valakit egyszer elkap a hév, vagy ahogy az egyik lány írta az Ez Zsír! fogyásos történet sorozatában - "bekattan" valami, akkor előfordulhat, hogy túl lelkesek vagyunk. Pedig mint mindenben, ebben is meg kell találni az arany középutat, és nem pár hónapig "szenvedni". Ez a lényeg.

Feszülnek a határok

18
ápr.

Ezen a héten mind a mozgás, mind az étkezés terén elérkeztem a határaimhoz.

Most nem kellett suliba menni, de mégsem lett több időm. Sétáltam, úsztam, egyik nap pedig alakformáló tornára mentem. Ugyanaz volt a tanár, akihez először elvittek a Vitalteam-es fiúk, és akkor csak negyed óráig bírtam a gyűrődést, most pedig már végig – igaz, súlyok nélkül. Ezen a napon elég későn végeztem, ráadásul a busz is elment, ami a Colosseum Fittness felé jár és ami hazavisz, így elgyalogoltam a másik, normális esetben kb. 10 percre lévő buszmegállóig. Bár nem mértem az időt, szerintem legalább fél óráig tartott, míg eljutottam odáig, mert út közben meg kellett küzdenem a csontig hatoló hideg széllel és lábfájós cipővel. Olyan szinten fáradt voltam, hogy nagy önsajnálatomban sírva fakadtam, mert annyira messze volt még az otthon. Aztán mozgás-ügyileg tartottam egy pihenőnapot, de az lesz az igazi, amikor több napig nem kell semmi kötelezőt csinálnom.

 

Étkezésben már nagyjából túljutottam az édesség-mánián, legalább is sikerült lecsillapítani néhány müzli szelettel (na, nem egyszerre!) és 45 kalóriás négercsókkal (ez borzalmas), de jön az újabb kihívás: a húsvét. Lesz zsíros sonka, tojás, torma és még néhány étel, ami ilyenkor szokott lenni, de én külön megtervezem az én kis ételeimet, és inkább arra buzdítom a családomat, hogy a húsvétot lelkileg éljük meg. Persze előre tudom, hogy hiába, hiszen vendégség is lesz, így nagyon erősnek kell maradnom, hogy ne csábuljak el kalóriadús finomságokra.  Szerencsére azért a diétázók rendelkezésére állszámos recept, amelynek alapanyagai a sovány sonka, a répa, retek és idényzöldségek, illetve a natúr joghurtból készült öntetek.

Nagyon boldog húsvétot kívánok Nektek!

Rohanó élet

29
márc.

Egy kis kihagyással jelenkezem most, aminek oka, hogy annyira felpörgött az életem, hogy pihenni sem volt időm. Hétköznap általában úgy próbálok időt spórolni, hogy biciklivel megyek dolgozni, vagy reggel sétálok vagy kocogok, illetve munka után edzek, de az energia nyerése csak elegendő alvással tudna megvalósulni. Általában azonban este 8 óra után érek haza, mert heti két nap esti suliba járok és a jegyesoktatás is elkezdődött. A fennmaradó időt igyekszem Bencével tölteni, de a szüleimet és a barátaimat sem akarom elhanyagolni.

Úgy éreztem a múlt hét végére, hogy szétszakadok, túl sok mindent szerettem volna csinálni egyszerre. Hétfőn este már fizikailag is rosszul voltam: magas volt a vérnyomásom, kalapált a szívem, légzésre fájt a tüdőm és a gyomorszájam és amikor végre sikerült lefeküdnöm, akkor elerőtlenedtem. Ekkor már végérvényesen világossá vált, hogy vissza kell vennem a tempóból, így a hét további részében már egy fokkal összeszedettebb voltam, a napi 8 óra alvást betartottam. Ennek jótékony hatását a teljesítményemen is éreztem. Ugyanakkor eljött az az időszak a diétában, amikor már nagyon kívánom az édes ízt és nagyobb ételmennyiségre lett igényem, valamint az edzések is egyre keményebbek lesznek, amikhez jobban szükségem van a regenerálódásra, így még mindig szükséges a napi feladataim átszervezése. Emellett továbbra is tartanom kell a megfelelő étrendet és a napi minimum 2-2,5 l folyadékbevitelt.

Igazából nagyon is élvezem ezt az időszakot, mert szeretek pörögni, de talán eddig ezért sem volt sikeres egyik fogyókúrám sem hosszú távon: mert nem hagytam magamnak időt a pihenésre.

Komoly szervezések árán megoldottam, hogy holnap csakis magammal foglalkozzam. Sorozatokat fogok nézni egész nap, kilakkozom a körmömet és alszom. Drukkoljatok, hogy ne nassoljak, mert ilyenkor azért jól esne valamit rágcsálni.

Támogassuk egymást abban, hogy be tudjuk tartani a diétát! Bár nincs tiltás, azért azt mindenki tudja, hogy a csoki, fehér/vajas pékáru például csak ritkán fér bele az egészséges életmódba. Írjátok meg a facebook oldalamra, ha nagyon kívántatok valamit, de megálltátok, hogy megegyétek! Vagy akár azt, ha nagyon megennétek egy tábla csokit vagy egy egész pizzát, de bátorításra van szükségetek. Segítsünk egymásnak.

 

Követők

Daniella új élete dyna144

Facebook

Hirdetés