Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Feszülnek a határok

18
ápr.

Ezen a héten mind a mozgás, mind az étkezés terén elérkeztem a határaimhoz.

Most nem kellett suliba menni, de mégsem lett több időm. Sétáltam, úsztam, egyik nap pedig alakformáló tornára mentem. Ugyanaz volt a tanár, akihez először elvittek a Vitalteam-es fiúk, és akkor csak negyed óráig bírtam a gyűrődést, most pedig már végig – igaz, súlyok nélkül. Ezen a napon elég későn végeztem, ráadásul a busz is elment, ami a Colosseum Fittness felé jár és ami hazavisz, így elgyalogoltam a másik, normális esetben kb. 10 percre lévő buszmegállóig. Bár nem mértem az időt, szerintem legalább fél óráig tartott, míg eljutottam odáig, mert út közben meg kellett küzdenem a csontig hatoló hideg széllel és lábfájós cipővel. Olyan szinten fáradt voltam, hogy nagy önsajnálatomban sírva fakadtam, mert annyira messze volt még az otthon. Aztán mozgás-ügyileg tartottam egy pihenőnapot, de az lesz az igazi, amikor több napig nem kell semmi kötelezőt csinálnom.

 

Étkezésben már nagyjából túljutottam az édesség-mánián, legalább is sikerült lecsillapítani néhány müzli szelettel (na, nem egyszerre!) és 45 kalóriás négercsókkal (ez borzalmas), de jön az újabb kihívás: a húsvét. Lesz zsíros sonka, tojás, torma és még néhány étel, ami ilyenkor szokott lenni, de én külön megtervezem az én kis ételeimet, és inkább arra buzdítom a családomat, hogy a húsvétot lelkileg éljük meg. Persze előre tudom, hogy hiába, hiszen vendégség is lesz, így nagyon erősnek kell maradnom, hogy ne csábuljak el kalóriadús finomságokra.  Szerencsére azért a diétázók rendelkezésére állszámos recept, amelynek alapanyagai a sovány sonka, a répa, retek és idényzöldségek, illetve a natúr joghurtból készült öntetek.

Nagyon boldog húsvétot kívánok Nektek!

Kőkemény vagyok! :)

12
ápr.

Most már úszom, biciklizem, tornázom, kondizom, jógázom…minden napra jut valami kihívás. Az intenzívebb edzések után több ételt, energiát és pihenőnapot kíván a szervezetem, ezért egyre nagyobb akaraterőre van szükségem ahhoz, betartsam a szakemberek által javasolt étrendet, illetve mozgástervet.

De kitartok. Szerencsére Kriszta és a Vitalteam-es fiúk is minden alkalommal bíztatnak, dicsérnek, amikor találkozunk, nem hagyják, hogy meginogjak.

A múlt hét óta sem szűnt meg a sikerekkel járó boldogságérzet, ami alapvetően csodálatos, egyetlen oldala van csupán, ami zavaró, mégpedig, hogy így sokkal engedékenyebb vagyok magammal a nassolás és a pihenőnapok tekintetében.

Egyik nap például nem volt időm ebédelni, ezért csak megkóstoltam, amivel megkínáltak: péksütivel – eddig ez szóba sem jöhetett. Eleve hülyeség volt péksütit enni, de amikor beírtam a kalóriaszámlálóba, akkor még jobban meglepődtem. Pláne, hogy amikor hazaértem, akkor próbáltam ebédelni, és a kiéhezés miatt nagy mennyiséget is ettem.

Szerencsére azért több oldalról kapok segítséget ahhoz, hogy mit érdemes ennem: Péter segített elkészíteni az egyik receptet, amit Krisztától kaptam. Az étel készítése nagyon jó hangulatban telt, ráadásul közben jót beszélgettünk az elkövetkező intenzívebb edzésekről is.

A helyzet fokozódik

05
ápr.

Ez van most

 

Sikerélményeimnek és a dicséreteknek köszönhetően egyre jobban érzem magam a bőrömben! Tudom, hogy még bőven van mit leadni a célig, de a közérzetem máris sokkal jobb. Bence is egyre jobban bíztat! Mostanság edzőim elkezdték növelni a terhelést, így már voltam aerobic órán, egyre többször teszem meg a lakó- és munkahelyem közti 10 km-es távolságot biciklivel, és úszni is fogok járni, valamint aqua jogging-ra.

 

Talán ennek köszönhető, hogy megnőtt az étvágyam, és egyre nehezebb tartanom a napi 1500 kalóriát, valamint megállni, hogy hetente csak egyszer-kétszer egyek édességet, akkor is olyat, ami cukor- és zsírmentes. De az is lehet, hogy most értem el ahhoz a szakaszhoz, amelyben általában megtörök: egy kis sikerélmény után meggyőz a kisördög, hogy lazábbra lehet venni a diétát, és aztán egy nassolásból kettő lesz, és így tovább.

 

De most ÉLETMÓDOT váltok, tehát próbálom győzködni magamat, hogy nem szabad engednem a kísértésnek, és meg kellene szoknom, hogy még az édesség alternatívákból is kevesebbet fogyasszak a jövőben.

 

 Így fogyok

 

Többen kérdeztétek, hogy hogyan sikerült fogynom. Már korábban leírtam az alapelveket, amelyeket szem előtt tartok, de most kiegészítem egy mintaétrenddel, amelyet dietetikustól kaptam. Inspirációnak mindenképp jó (akkor is, ha átlag alatti fizetéssel rendelkezünk). :)

 A kiemelt ételek receptjeit elolvashatjáok a Life.hu-n.

 

 

 

Rohanó élet

29
márc.

Egy kis kihagyással jelenkezem most, aminek oka, hogy annyira felpörgött az életem, hogy pihenni sem volt időm. Hétköznap általában úgy próbálok időt spórolni, hogy biciklivel megyek dolgozni, vagy reggel sétálok vagy kocogok, illetve munka után edzek, de az energia nyerése csak elegendő alvással tudna megvalósulni. Általában azonban este 8 óra után érek haza, mert heti két nap esti suliba járok és a jegyesoktatás is elkezdődött. A fennmaradó időt igyekszem Bencével tölteni, de a szüleimet és a barátaimat sem akarom elhanyagolni.

Úgy éreztem a múlt hét végére, hogy szétszakadok, túl sok mindent szerettem volna csinálni egyszerre. Hétfőn este már fizikailag is rosszul voltam: magas volt a vérnyomásom, kalapált a szívem, légzésre fájt a tüdőm és a gyomorszájam és amikor végre sikerült lefeküdnöm, akkor elerőtlenedtem. Ekkor már végérvényesen világossá vált, hogy vissza kell vennem a tempóból, így a hét további részében már egy fokkal összeszedettebb voltam, a napi 8 óra alvást betartottam. Ennek jótékony hatását a teljesítményemen is éreztem. Ugyanakkor eljött az az időszak a diétában, amikor már nagyon kívánom az édes ízt és nagyobb ételmennyiségre lett igényem, valamint az edzések is egyre keményebbek lesznek, amikhez jobban szükségem van a regenerálódásra, így még mindig szükséges a napi feladataim átszervezése. Emellett továbbra is tartanom kell a megfelelő étrendet és a napi minimum 2-2,5 l folyadékbevitelt.

Igazából nagyon is élvezem ezt az időszakot, mert szeretek pörögni, de talán eddig ezért sem volt sikeres egyik fogyókúrám sem hosszú távon: mert nem hagytam magamnak időt a pihenésre.

Komoly szervezések árán megoldottam, hogy holnap csakis magammal foglalkozzam. Sorozatokat fogok nézni egész nap, kilakkozom a körmömet és alszom. Drukkoljatok, hogy ne nassoljak, mert ilyenkor azért jól esne valamit rágcsálni.

Támogassuk egymást abban, hogy be tudjuk tartani a diétát! Bár nincs tiltás, azért azt mindenki tudja, hogy a csoki, fehér/vajas pékáru például csak ritkán fér bele az egészséges életmódba. Írjátok meg a facebook oldalamra, ha nagyon kívántatok valamit, de megálltátok, hogy megegyétek! Vagy akár azt, ha nagyon megennétek egy tábla csokit vagy egy egész pizzát, de bátorításra van szükségetek. Segítsünk egymásnak.

 

Újult erővel

15
márc.

Végre meggyógyultam!

Az elmúlt héten is az étkezésemet igyekeztem a megadott szempontok szerint összeállítani, illetve minden nap legalább 40 percet sétáltam a szabad levegőn, napsütésben. A mindennapi mozgás így élvezetes volt, bár péntekre azért már vágytam egy kis változatosságra. Voltam jógaórán is, ami nagyon tetszett, nem gondoltam volna, hogy ennyire megmozgatja az izmaimat. Szeretném beépíteni az életembe, mert nemcsak testileg, hanem szellemileg is jót tett. Egyikre sem számítottam.

Az étkezésben az volt az érdekes, hogy nehéz volt egy nap megenni eddigi szokásaim szerint az előírt kalóriamennyiséget. Ha ettem volna csokit vagy valamilyen cukros édességet, akkor persze egyből meglett volna, de úgy meg túl sok cukrot vittem volna be. Azt is észrevettem, hogy a rohanó életben nagyon nehéz tartani a napi ötszöri étkezést. Az uzsonna pont munkaidő végére jön ki, amikor még gyorsan be akarja fejezni az ember a feladatait aznapra. Aztán vagy menni kell máshova, és kutyafuttában elfogyasztani egy banánt, vagy ha hazafelé vezet az ember útja, akkor meg már inkább otthon eszik, és összefonódik a vacsorával, mert vacsorázni sem szeretne későn. A megoldás talán, hogy egy órával korábbra érdemes tenni ezt az étkezést.

Már fogytam több mint 3 kilót, ennek nagyon örülök. Remélem, szépen sorjában megy le a többi kiló is az elkövetkezendő hetekben!

Követők

Daniella új élete dyna144

Facebook

Hirdetés